Értesítések engedélyezése
Engedélyezi az értesítéseket a böngészőjében?

Dél-dunántúli bűnszervezetet számoltak fel a NAV nyomozói

Egyszer s mindenkorra vége a fényűző életnek. A NAV munkatársai rátették a kezüket egy bűnszervezet vezetőjének garázsában talált limitált szériás Ferrarira, amelyből mindössze csak húszat gyártottak. A luxusjárgány csomagtartójából pedig több mint 1,1 millió euró került elő, és ez még nem minden. Egy másik helyszínen Lamborghini Urus-t parkoltattak. A pénzügyőri akcióval érintett bűnszervezet számlagyárként működött. Az elkövetők 2021 nyarától összesen 472 millió forint vagyoni hátrányt okoztak a központi költségvetésnek. Jelentős értékű ingatlanok, luxusjárművek és hatalmas mennyiségű készpénz lefoglalásával, illetve zár alá vételével csaknem 1,2 milliárd forint összegű vagyont biztosítottak a NAV Dél-dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának pénzügyi nyomozói a bűnszervezet végleges felszámolására szervezett akcióban. A 17 ingatlan és 8 gépkocsi mellett a félmilliárd forint értékű készpénz és a zárolt céges számlapénzek is az okozott vagyoni hátrány megtérülését szolgálják. A bűncselekmé...

Femcafe.hu

novekedes.hu

atv.hu

naphire.hu

vasarnap.hu

10perc.hu

Médiapiac

Gondola