Egykori bélás diákok, ma már ismert emberek szerepelnek a bajai III. Béla Gimnázium új portrésorozatában
A Bajai III. Béla Gimnázium és a Bajai Televízió együttműködésében szeptembertől Egykor és most címmel kilencrészes portrésorozat indul, amely egy-egy interjú keretében olyan jeles személyiségeket mutat be, akiket az köt össze egymással, hogy mind az iskola diákjai voltak, időközben pedig más területen tudtak érvényesülni.
- Hirdetés -