Értesítések engedélyezése
Engedélyezi az értesítéseket a böngészőjében?

Kiderült a csúf igazság: ez történik a magyar földeken, nem túl rózsás a helyzet

Nincs könnyű helyzetben a magyar mezőgazdaság, és habár az éghajlatunk, valamint az ország elhelyezkedése is adott lenne ahhoz, hogy a növénytermesztésünk és az állattenyésztésünk is szárnyaljon, mégsem tudunk kitörni a burokból. A friss statisztikák szerint ráadásul 2010 óta a gazdaságok száma a kétharmadára csökkent hazánkban - igaz ennek hátterében részben a koncentráció áll. A hazai állattartók szinte kivétek nélkül évek óta küzdenek a különböző kihívásokkal, a takarmányárak elszállása és a járványok folyamatos felbukkanása elképesztően bizonytalanná teszi itthon a helyzetet, sokan már teljesen veszteségessé váltak - ezen ugyan az idei év javíthat valamit. Ha mindez nem lenne elég, az egyre szélsőségesebb időjárás, valamint az elszálló inputanyag árak ma már a növénytermesztők életét is megnehezítik. Kimondható tehát 2023-ban, hogy jelenleg minden korábbinál súlyosabb gondokkal kell szembenéznie a magyar mezőgazdaságnak és az arra alapozott élelmiszertermelésnek is, számol be az...

Femcafe.hu

Növekedés.hu

vasarnap.hu

Gyurcsány atya intelmei

10perc.hu

Új Gyűrűk ura film készül