Értesítések engedélyezése
Engedélyezi az értesítéseket a böngészőjében?

Így írtak a szegedi lapok a rendszerváltás utáni első szabadon választott kormányról

33 éve ezen a napon alakult meg az első szabadon választott magyar kormány a rendszerváltás után. Napra pontosan 1990. május 23-án alakult meg a rendszerváltás utáni kormány azzal, hogy – a Délmagyar 1990 május 24-i száma szerint – 218:126 arányban az MDF elnökét, Antall Józsefet választották meg miniszterelnöknek. A lap, amely tegnap ünnepelte születésnapját, úgy fogalmazott, hogy a BEK-döntőben ,,Gulliték produkciójától elájult a közönség”, ám a kormányprogrammal szemben ezt nem lehetett elmondani. Mint a lap írta akkor, sokan nem is kormányprogramnak, hanem irománynak nevezték Antall József programját. A rendszerváltás utáni első kormány egyébként 43 év után volt újra koalíciós. A

Femcafe.hu

Növekedés.hu

vasarnap.hu

10perc.hu

Megjelent Azahriah új lemeze