A tövises mangó sorbet lett a Balaton fagyija 2023-ban
A Balatoni Turizmus Szövetség 2014 tavaszán a Nyitott Balaton kampány keretében szervezte meg először a Balaton Fagyija versenyt. Az idén immáron 10. alkalommal megrendezésre kerülő verseny célja a klasszikus és hagyományos jó minőségű kézműves fagylalt népszerűsítését. Egy gyenesdiási cukrászműhelyben rendezték meg a jubileumi versenyt. A Bringatanya Fagyizó Somogyi Fagylaltműhelyében a cukrászmesterek már reggel fél 7-kor elkezdték a fagylaltok készítését az előzetesen összeállított ütemterv és sorrend alapján – írta meg a Sokszínű Vidék. A versenyzőknek fagylaltonként 35 perc állt rendelkezésükre az édes pályaművek elkészítésére. A zsűri a finomságokat többféle szempont alapján pontozta, figyelembe véve az ízek harmóniáját, az állagot, a kreativitást és a megjelenést. Külön hangsúlyt fektettek a Balaton jellegzetes alapanyagainak felhasználására. A versenyben részt vevő fagylaltkreációk közül a 2023. évi győztes a balatoni tövises mangó sorbet lett, amit a balatonalmádi Amaretto ...
- Hirdetés -