Közel hatszoros volt a túljelentkezés Magyarországon az ingyenes európai vonatbérletekre
Ismét komoly sikert hozott az ingyenes európai vonatbérlet-program, a magyar fiataloknak járó jegyekre közel hatszoros volt a túljelentkezés. Összesen 775 bérlet talált gazdára. Az idei első pályázati fordulóban – amelyet március közepén tartottak - összesen valamivel több, mint 35 ezer jegyet osztottak szét a tizennyolc éves fiatalok között, ezekre a bérletekre közel 150 ezer jelentkezést adtak be az európai pályázók – ismertette a legfrissebb adatokat Ujhelyi István európai parlamenti képviselő, a DiscoverEU program egyik elindítója és mentora. Az uniós országokban a legtöbb jelentkező Németországban, Spanyolországban és Hollandiában volt, utóbbi esetében majd tízszeres volt a túljelentkezés. Magyarország – a korábbi éveknek megfelelően - kiemelkedően teljesített az idei első körben: 4541 jelentkező volt a 775 bérletre. A DiscoverEU-program sikerét jelzi, hogy a 2018 nyara óta kiírt pályázatokra eddig több mint egymillió fiatal adott be jelentkezést, közülük pedig több mint 248 ez...
- Hirdetés -