Értesítések engedélyezése
Engedélyezi az értesítéseket a böngészőjében?

Befejezik a Fogadalmi templom majd' száz éve félbehagyott építését - Íme, egy régebbi terv

Amint arról beszámoltunk, a kormány döntésének értelmében a Mohács500 program részeként többek között befejezik a Fogadalmi templom majd' száz éve félbehagyott építését is, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy a jelenlegi, csonka tornyot egy „igazi" váltja fel. A mohácsi csatavesztésre, valamint a közhiedelem szerint Trianonra is emlékeztetni hivatott Fogadalmi templomot - amelynek az alapjába körkörösen, a történelmi Magyarország 64 vármegyéjének 3600 településéről hozott földet helyeztek el - az 1920-as években kezdték építeni, 1940-ben szentelték fel. Az eredeti tervek is tartalmaztak egy tornyot - aminek végül csak egy tizenöt méter magas, csonka változata valósult meg. Az épületnek ezt a részét lapos tetővel fedték le, a toronysisak ugyancsak lemaradt róla.Az építmény végleges befejezése ugyan már az ezredfordulót követően is több alkalommal felvetődött, ám máig sem...

Femcafe.hu

novekedes.hu

atv.hu

naphire.hu

vasarnap.hu

10perc.hu

Jön az 5. Kürtőskalács Vigalom

Médiapiac

Gondola