Értesítések engedélyezése
Engedélyezi az értesítéseket a böngészőjében?

Országútis hírek külföldről: érthető módon csalódottak a Jumbónál, Pogacar hallgatott van der Poel tanácsára, Ben Healy nagy napja

Jumbo-Visma: csalódásként éltük meg ezt a viadalt Sorozatban második éve nem sikerült dobogóra állni az ardenneki klasszikusok nyitányán, az Amstel Gold Race viadalán a Jumbo-Visma csapatának. Ötven kilométerre a céltól egy bukás szakította szét a mezőnyt, melynek következtében Valter Attila hátul ragadt, mindössze Tiesj Benoot tudott az első üldözősorban megkapaszkodni, ám ez végül egy tizenötödik helyhez volt elegendő – Valter 30., míg Sam Oomen 48. lett, a többiek nem értek célba. – Abban a pillanatban, amikor az a bő tíz fős csoport elindult, számunkra véget ért a verseny. Titkon abban reménykedtünk, hogy nem fognak kitartani és összezár az első két sor. Ez azonban nem történt meg. Összességében csalódásként éltük meg ezt a viadalt, ennél azért többre számítottunk – mondta Frans Maassen sportigazgató. A javítási lehetőségre azonban nem kell túl sokat várni, hiszen az ardenneki klasszikusok közül április 19-én a Le Fleché Wallon, míg 23-án a Liege-Bastogne-Liege következik. Termé...

Femcafe.hu

Növekedés.hu

Eljött az arany reneszánsza

vasarnap.hu

10perc.hu

Íme a Tisza Párt EP-listája