Értesítések engedélyezése
Engedélyezi az értesítéseket a böngészőjében?

Az ÁSZ szerint tiltott kampányfinanszírozás gyanúja merült fel

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) nem tudja a törvényben meghatározott időre elkészíteni az országgyűlési választáson legalább 1 százalékot elérő jelölőszervezetek kampányfinanszírozásáról szóló jelentést, mert tiltott kampányfinanszírozás alapos gyanúja merült fel - jelentette ki az ÁSZ elnöke hétfőn az Országgyűlés gazdasági bizottságának ülésén. Windisch László közölte: szükségessé vált a jelentés elkészítéséhez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal bevonása is, mert jelentős összegek tekintetében a bizonylatok és a teljesítési igazolások hitelességét illetően is kétely merült fel. Emlékeztetett: titkosszolgálati jelentésekből tudható, hogy az ellenzéki pártok kampányát a Mindenki Magyarországa Mozgalmon (MMM) keresztül külföldi forrásokból is finanszírozták, ami tiltott, és egy ország szuverenitása és demokráciája ellen a legkomolyabb támadás. Mint elmondta, az ÁSZ-nak...

10perc.hu

vasarnap.hu

Növekedés.hu