Értesítések engedélyezése
Engedélyezi az értesítéseket a böngészőjében?

A vártnál hamarabb fejeződhet be a Vedres utcai óvoda felújítása

Akár május első felére készen lehet a Vedres utcai óvoda felújítása. Az új nyílászárók már a helyükön vannak, jelenleg a festés és burkolás zajlik, pár héten belül pedig megkezdik a napelemek telepítését is – közölte a Délmagyar. Lippai Péter projektvezetője beszámolója alapján a tervezettnél is jobb ütemben halad a Vedres utcai óvoda felújítása. Mint mondta, mintegy 2-3 héttel előbb járnak, mint amit saját ütemezésük diktálna, és bár a mostani esős hét hátráltatja majd a külső munkálatokat, még így is elképzelhető, hogy május elejére vagy közepére elkészülnek az épület korszerűsítésével. A 200 óvodást befogadó intézményt 424 millió forintnyi forrásból teszik korszerűbbé,

10perc.hu

vasarnap.hu

Növekedés.hu