Értesítések engedélyezése
Engedélyezi az értesítéseket a böngészőjében?

Niedermüller Péter: a Fidesztől kell elvenni polgármesteri helyeket, nem egymástól

„El nem tudom képzelni, hogy Erzsébetvárosba visszajöjjön a Fidesz-éra, és ezért mindent meg is fogunk tenni”- fogalmazott a VII. kerület vezetője a Klikk TV Mélyvíz című műsorában, amikor az elmúlt három évről és a következő időszakról beszélt. Niedermüller Péter úgy vélte, az önkormányzati választás nem feltétlenül pártpolitikáról szól, hanem arról, hogy az ott élő emberek hogyan fogadják, értékelik azokat az intézkedéseket, amelyeket az önkormányzat hoz. „Nagyon következetesen tartom magam ahhoz, hogy polgármesterként nem szólok bele az országos politikába, de amit a DK elnöke megfogalmazott, hogy azok a DK-s polgármesterek, akik most hivatalban vannak és szeretnék folytatni, azokhoz a helyekhez a párt ragaszkodik, azzal egyetértek. Ez egy cölöp, de elfogadjuk ezt pl. a VI. kerületben is, ha Soproni Tamás, a Momentum polgármestere folytatni akarja. Nem fog senki vitatkozni, mert elismerjük azt a teljesítményt, amit nyújtott.”

Femcafe.hu

Növekedés.hu

Izrael tarkón legyintette Iránt

vasarnap.hu

10perc.hu

Megjelent Azahriah új lemeze