Remco Evenepoel: Montreal fontosabb, mint Québec
A kétszeres olimpiai bajnok Remco Evenepoel komoly célokkal érkezett Kanadába. A belga kerekes a québeci és a montreali egynaposon is esélyesnek számít, ugyanakkor hamar egyértelművé tette, hogy az…
- Hirdetés -
A kétszeres olimpiai bajnok Remco Evenepoel komoly célokkal érkezett Kanadába. A belga kerekes a québeci és a montreali egynaposon is esélyesnek számít, ugyanakkor hamar egyértelművé tette, hogy az…
Így Alexander Zverev lesz az első, a kanadai hazai kedvenc a második kiemelt.
Még nem játszottak együtt.
A korábbi világelső idén eddig egy párosmérkőzést játszott, míg Marozsán Fábián hat meccsen van túl ebben az évben.
A tízpontos gyakorlatot bemutató Nadia Comăneci mellett a jelenleg Svédországban élő magyar tornász is ott állt a dobogón. Vele idéztük fel, mi történt ötven éve, és miért tiltották el 1978-ban.
Edzőként kétszeres olimpiai bajnokot nevelt.
Kollár elsődleges célnak most a Los Angeles-i olimpiai részvételt tűzte ki maga elé.
Montrealban rendezték a kajak-kenu világkupa sorozat harmadik fordulóját, ahol az Atomerőmű Sportegyesület két kiválósága Kollár Kristóf és Juhász István először a C4-es 500 méteren Fejes Dániellel…
A világbajnoki címvédő Kollár Kristóf, Juhász István, Hajdu Jonatán, Fejes Dániel alkotta egység fölényes győzelmet aratott július 11-én, a montreáli világkupán. A négyesarany után július 12-én a…
Ezüstöt nyert a virti kajakos Montrealban Elek Zoltán 2026. 07. 13., h - 10:08 Másodikként zárta a montreali kajak-kenu világkupa K2 500 méteres versenyszámát a Botek Ádám–Samuel Baláž kettős. A…
Egy arany- és két ezüstérmet szereztek sportolóink pénteken Kanadában.
- Hirdetés -