Sokáig azt hittem, a pihenés kiváltság, amit majd „kiérdemlek”, ha már minden teendőmnek a végére jutok. Aztán megtanultam: a lelassulás nem gyengeség, nem időpazarlás, hanem az egyik legnagyobb ajándék, amit önmagamnak adhatok. Ahogy beköszönt az ősz, újra és újra emlékeztet arra, amit már szerencsére egy ideje sikerült tudatosítani magamban: élni is kell – nem csak túlélni. Amikor az állandó rohanás normává válik Emlékszem, mennyire természetes volt, hogy mindig csinálok valamit. Dolgozom, intézek ezt-azt, haladok, „hasznosan töltöm az időt”. A pihenés számomra sokáig luxusnak tűnt, amit legfeljebb a naptáram utolsó pontjainál engedhettem meg magamnak – ha épp nem volt semmi fontosabb. De a „semmi fontosabb” szinte sosem jött el. A teendők listája mindig újratermelődött. Egy idő után már nem is emlékeztem, milyen érzés csak úgy lenni. Nem teljesíteni. Nem bizonyítani. A testem előbb tudta, mint én […]