444: Juhász Péter Pál már 12 éves korától ismerte az egyik, később prostituáltként futtatott lányt
A 444.hu információi szerint Juhász Péter Pál, a Szőlő utcai javítóintézet letartóztatott igazgatója 2012 óta áll kapcsolatban egy lánnyal, akit akkor 12 éves korában ismert meg, miután a gyermeket egy fővárosi befogadó otthonba helyezték. A hatóságok gyanúja szerint Juhász később a javítóintézetben papíron alkalmazta a nőt, valójában azonban prostituáltként futtatta. Ez komoly ellentmondásban áll azzal a hivatalos kommunikációval, amely szerint az ügynek nem voltak fiatalkorú érintettjei. A lány, Sára, gyermekvédelmi gondozottként került a rendszerbe, miután anyja ellen kiskorú veszélyeztetése miatt eljárás indult. Egy 2012-es pszichológiai szakvéleményben már felmerült a szexuális bántalmazás gyanúja, ám a rendőrség nem indított nyomozást. Az anya állítása szerint a lányát Juhász és segítője – egy akkor 18 éves, gyermekvédelemben felnőtt lány, A. – rendszeresen vitték moziba vagy éttermekbe, és előfordult, hogy éjszakára sem ment haza. Juhászt és élettársát 2025 májusában tartózta...
- Hirdetés -