250 millió sok mindenre elég, megújul a város közlekedési csomópontja is
Az elmúlt félév a Versenyképes Járások Programhoz kapcsolódó pályázatok sikeres lebonyolításáról szólt, amelynek eredményeképpen 250 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapott a Dombóvári Járás és benne az a tizenhét település, amely alkotja a jelen társulást is – mondta dr. Csibi Krisztina, a térség országgyűlési képviselője. A kistérség ebből a forrásból valósította meg a dombóvári távolságibusz-megálló és vasútállomás tereprendezését, hogy a városban és a környékén élők kulturált, XXI. századi körülmények között vehessék igénybe a szolgáltatásokat.
- Hirdetés -