Értesítések engedélyezése
Engedélyezi az értesítéseket a böngészőjében?

Fleck Zoltán: nem vagyok hajlandó elhagyni az ELTE-t

Ha az ELTE komolyan veszi ezt a történetet és nem a Magyar Nemzetnek vagy Bayer Zsoltnak a logikáját követi, akkor arra kell jutnia, hogy ez még az etikai eljárás szintjét sem éri el – mondta Fleck Zoltán jogtudós a KlikkTV Mélyvíz című műsorában. Fleck Zoltán szerint az ELTE-t nagyon régóta zsarolják, próbálják rávenni, hogy az intézmény is alakuljon át alapítványi működtetésűvé. A többi intézményhez képest nyomott bérek és folyamatos gazdasági problémák vannak. Éppen ezért nagyon nehéz az autonómia maradékát őrző ELTE helyzete és megérti a vezetők nyilatkozatait. Azzal kapcsolatban, hogy az alkotmányos rend felforgatásának szándékával vádolták meg, elmondta, hogy évek óta a közbeszéd része az, hogy nem csak egy kormányváltásra van szükség, hanem egy rendszerváltásra, a NER lebontására is. A NER-t azonosítani az alkotmányos renddel, abszurd- szögezte le. A megtámadott beszédével kapcsolatban elmondta, hogy utólag sem fogalmazna másképpen, legfeljebb a „politikai zsarolás” fogalmát ...

Femcafe.hu

novekedes.hu

atv.hu

naphire.hu

Médiapiac

vasarnap.hu

10perc.hu

Gondola

KultúrKavalkád