Jubileumokkal jön a megújult Hungaroring első éles tesztje a hétvégén
A péntektől vasárnapig tartó eseményt felevezető mogyoródi sajtótájékoztatón Gyulay Zsolt kiemelte, a megújult paddock és főlelátó majdnem teljesen elkészült, előbbi harmadik emeletét még nem lehet használni, de a kivitelezőnek köszönhetően azt is beüvegezték, így "gyakorlatilag szerkezetkésznek tekinthető". "Silverstone után miénk lett a második legnagyobb boxkapacitás, Stefano Domenicali, a Forma-1 vezérigazgatója pedig azt mondta, mindenkinek úgy kellene építkeznie, mint a magyaroknak. Azt hiszem, ennél nagyobb dicséret nem kell" - jelentette ki a sportvezető, hozzátéve, hogy legalább hat-nyolc másik pálya promótere érkezik majd a Hungaroringre, hogy megnézze a felújításokat. "Azt azért szeretném megvárni, hogy minden működjön is" - emelte ki Gyulay, aki felhívta a figyelmet, hogy a nemzetközi sajtóközpont és a versenyirányítás egyelőre ideiglenes helyen lesz majd. Meglátása szerint az új, 19 ezer négyzetméteres paddock, valamint főlelátó mögötti tízezer négyzetméteres rendezvény...
- Hirdetés -