Már megint hogy néz ki a körmöd?! – sápítozott anyám, fájdalmasan tekerve kezemet az arcom elé. Igyekeztem szabadulni, és elrejteni hátam mögé tövig rágott körmeimet. Közben védekeztem: nem én voltam. De anyám kérlelhetetlen volt.– Nem hát! A törpék rágták éjjel tövig?A vállamat vonogattam, és szaladtam öltözni, hogy siessek az iskolába.Rendszeres volt nálunk ez a jelenet. Nem tudtam mit kezdeni vele. Az állandó vita az amúgy jónak mondott kapcsolatunk megrontója volt. Anyám mindent magára vett. Úgy érezte, minden ellene irányul, hogy ő a célpontja az elkövetett gonoszságoknak. Mi pedig szégyenkezve sütöttük le szemünket, mint az arcátlan összeesküvők.Egyik reggel épp ünnepre készültünk, húsvétra talán. Napok óta keményen dolgoztunk a házon én és a nővéreim anyám keze alatt, aki elszántan diktálta a tempót.Mikor aznap a konyhába léptem, kávéra számítva, helyette az üres asztal fogadott. Anyám ült ott, szokásától eltérően arcát a tenyerébe hajtva. Lépteim zajára felnézett, könnyes sz...