Amikor a nagyobbik fiam, Máté először mesélt otthon Daniról, akivel „legjobb barátok” voltak, őszintén szólva mosolyognom kellett. Hároméves volt, és olyan lelkesedéssel mesélt erről a barátságról, mintha évtizedek óta ismernék egymást. Azután egy hét múlva már Zoliról beszélt ugyanilyen lelkesedéssel, Dani pedig mintha el sem létezett volna.