A miniszter meg akar egyezni az orvosokkal, szerinte már csak néhány pontban van nézetkülönbség
A miniszter meg akar egyezni az orvosokkal, szerinte már csak néhány pontban van nézetkülönbség Lajos P. János 2024. 12. 18., sze - 11:09 Pozsony Kamil Šaško egészségügyi miniszter megerősítette, hogy a 19 pontból csak négyben van még véleménykülönbség, és azok teljesítése sem elsősorban a kormányon múlik. Néhány pont a kórházak szövetségeinek és az orvosi kamarának sem tetszik. A LOZ-zal folytatott tárgyalások eredményeivel ma a kormány is foglalkozik. Mindent megpróbál Kamil Šaško egészségügyi miniszter, hogy kompromisszumra jusson az Orvosszakszervezettel (LOZ). Ma (szerda) reggel az egészségügyi ágazat és a sajtó képviselői előtt mutatta be, hogy a tárgyalások során felállított 19 pontból 14-ben sikerült egyezségre jutni. A maradék 5 pont egyike, hogy a tárgyalássorozat eredményét egy újabb memorandum zárná, amit a kormány hagyna jóvá, ami szintén elfogadható a minisztériumnak. A további négy pont esetében azonban még komolyabb nézeteltérések vannak, a LOZ javaslataival nem els...
- Hirdetés -