Értesítések engedélyezése
Engedélyezi az értesítéseket a böngészőjében?

Ma is kisiklott egy vonat a Keletiben, reagált a MÁV-vezér

A Keleti pályaudvaron hétfő hajnalban egy alacsony sebességgel haladó mozdony egy tengellyel kisiklott a pályáról - közölte a MÁV Zrt. vezérigazgatója. Hegyi Zsolt közleménye szerint a kisiklott jármű egy úgynevezett szerelvényvonat volt, így utast nem szállított. Senki nem sérült meg, így a mozdonyvezető sem, aki "észlelte a pályahibát és ennek megfelelően cselekedett". A baleset kapcsán érthetően jut eszébe mindenkinek az augusztusi, jóval súlyosabb siklásos baleset, amely szintén a Keleti pályaudvarnál történt. A két esetnek azonban műszaki értelemben nincs köze egymáshoz, hiszen az akkori balesetért felelős csavarokat azóta minden indokolt helyen átvizsgáltuk és az állapotuktól függetlenül, pusztán a koruk alapján cseréltük - fogalmazott a vezérigazgató. Kiemelte, a jelenlegi baleset okait alaposabb vizsgálatnak kell tisztáznia, de az már látszik, hogy más áll a hátterében: eltört az úgynevezett csúcssín. "Az utasnak azonban nem is ez a fontos, hanem az, hogy biztonságban és a t...

Femcafe.hu

Növekedés.hu

vasarnap.hu

10perc.hu