Értesítések engedélyezése
Engedélyezi az értesítéseket a böngészőjében?

Európaiasodott az új hibrid MG ZS

Hat és fél milliós árcédulával szabadult rá az európai, így a magyar piacra is az első, még kissé sutácska formavilággal ellátott MG ZS crossover, ami ráadásul készletről szinte azonnal elérhető volt. Úgy tűnik, a SAIC brit múltú márkája ráadásul nem is vesztegeti az időt, és máris befutott a ZS második generációja Hybrid utónévvel, ezzel is utalva rá, hogy ez már kizárólag hibrid hajtáslánccal lesz elérhető. Ugyanazt a 193 lóerő rendszerteljesítményű full hibrid rendszer kapja meg, amit az MG3 is, ami egy 1,5 literes benzinmotort, illetve egy 1,83 kWh-s akksi csomagot párosít. Míg a kisautójuk 8 másodperc alatt éri a 100 km/h-t, addig a ZS-nek 8,7 másodpercre lesz szüksége ehhez. Külsőleg rendkívül sokat változott, előnyére. Kapott egy sokkal európaibb, komolyabban vehető formavilágot, amit sok ihletet merít a Ford Kugából, annak ablakvezetéséből és széles tátott orr hűtőrácsából. Nagyobbak az ablak felületek, látványosak a 17-colos felnik és a LED fényszórók is. Odabent egy 12,3-,...

Femcafe.hu

SUP kisokos

Növekedés.hu

vasarnap.hu

10perc.hu