Értesítések engedélyezése
Engedélyezi az értesítéseket a böngészőjében?

Gondolataival tudja irányítani a Counter-Strike 2-ben figuráját Elon Musk második kiborgja

Az Elon Musk által alapított NeuraLink a napokban számolt be arról, hogy második páciense, akinek fejébe egy chipet ültettek be, még az előzőnél is fantasztikusabb teljesítmények elérésére vált képessé. A korábban mind a négy végtagjára lebénult férfi ugyanis mostanra a Counter-Strike 2-vel is tud játszani - méghozzá úgy, hogy kvázi gondolataival irányítja karakterét benne. Az Alex néven azonosított férfi a NeuraLink szerint elképesztően gyorsan tudta megkezdeni használni az agyába ültetett chipet. Az első csatlakozást követően ugyanis már pár percen belül képessé vált a képernyőn megjelenő kurzor irányítására, pár órán belül pedig a gondolatvezérlés révén felülmúlta saját korábbi eredményeit egy olyan tesztben, amit még hagyományosnak mondható irányítási módszerekkel végzett el korábban.

Femcafe.hu

Növekedés.hu

Éves csúcson az euró

Tovább fokozódik a kánikula

vasarnap.hu

10perc.hu