Értesítések engedélyezése
Engedélyezi az értesítéseket a böngészőjében?

Államalapítás: ünnepség Nagykanizsán

A dél-zalai városban kedd délelőtt kilenc órakor, a Deák Ferenc téren ünnepélyes zászlófelvonással kezdődött a Szent István-napi megemlékezés, majd az ünneplők a Medgyaszay Házba vonultak át, ahol tovább folytatódott a program, amely során elhangzott: nemzeti ünnepünk máig ismert dátumát Szent László király tette augusztus 20-ra, mert 1083-ban VII. Gergely pápa hozzájárulásával ekkor emeltették oltárra I. István relikviáit a székesfehérvári bazilikában, ami szentté avatásával volt egyenértékű. Az Államalapítást, azaz Augusztus 20-át az országgyűlés az 1991. évi VIII. törvény kihirdetésével nyilvánította hivatalos állami ünneppé, majd a 2012-ben hatályba lépett alaptörvény is megerősítette ezt.

Femcafe.hu

Növekedés.hu

vasarnap.hu

10perc.hu