Olaf Scholz: Oroszország fejezze be az ukrajnai háborút, ha nem akar amerikai rakétákat Németországba
Olaf Scholz: Oroszország fejezze be az ukrajnai háborút, ha nem akar amerikai rakétákat Németországba Mészáros Richárd 2024. 07. 24., sze - 19:51 Oroszországnak előbb be kell fejeznie az ukrajnai háborút, ha el akarja kerülni nagy hatótávolságú amerikai rakéták németországi telepítését – jelentette ki szerdán Olaf Scholz német kancellár újságíróknak nyilatkozva. „Az első dolog, amit Oroszországnak meg kellene tennie, megállítani ezt a szörnyű agressziós háborút Ukrajnával szemben és fel kell hagynia az ország egészének meghódítására irányuló törekvésével” – hangoztatta a szociáldemokrata politikus nyári sajtótájékoztatóján Berlinben. A kancellár egyben a saját pártjának soraiból érkező bírálatokkal szemben is védelmébe vette az amerikai fegyverrendszerek telepítését. Mint mondta, ez a döntés azt szolgálja, hogy „ne legyen háború”. „Szükségünk van elrettentési képességekre azon felül, amivel már rendelkezünk, például manőverező robotrepülőgépek formájában, mégpedig nagy hatótávolságú...
- Hirdetés -