Fogoly, mutatott apám a töltött csirkére, aminek a lábait anyám összekötözte, hogy beférjen a szögletes jénai tálba. Leült végre az asztalhoz, anyám feldarabolta a csirkét, én az ujjammal kapartam ki a kanálból a nyúlós krumplipüré maradékát. Fél szemmel a tévét néztük. Apám megint addig barkácsolt a mosókonyhából átalakított műhelyben, amíg kihűlt az ebéd, és a vasárnap délutáni film is elkezdődött. Lomtalanítás volt éppen, az utcán egy szék miatt vitatkoztak hárman, a tévé tetején, aranyozott keretben apám pózolt egy ponttyal, a képernyő fekete csíkjai burokba zárták a bőrdzsekiket, a Cadillac csillogó hűtőrácsát, az autóból harsogó rock and rollt, Travolta minden mozdulatát. Anyám behozott egy sört a hűtőből, lefejtette a csontokról a megmaradt húst, apám töltött magának, a hab majdnem túlfutott a pohár peremén, de még időben belekortyolt, így csak az üvegről lecsorgó pára hagyott nyomott az abroszon. Ezekben a göncökben járnak iskolába? Képzelem, mit szólna a Kerekesné, ha valak...