Értesítések engedélyezése
Engedélyezi az értesítéseket a böngészőjében?

Országútis hírek külföldről: Nys sikerét hozta a Romandiai Kör első hegyi befutója, dsm dupla Törökországban, keretet hirdetett az INEOS

Először villant meg az idei évben Thibau Nys Fribourg és Les Marécottes között az egyik legnehezebb, hegyi befutós szakaszával folytatódott a Romandiai Körverseny. Az utolsó kilométerekre ketten maradtak elől a nap szökéséből, nevezetesen a belga Thibau Nys (Lidl-Trek) és az olasz Andrea Vendrame (Decathlon AG2R La Mondiale), akikhez az esélyesek sorából az ausztrál bajnok Luke Plapp (Team Jayco-AlUla) ugrott még fel. Ez a trió pedig mintegy bő tíz másodpercet megtartott az előnyéből, Nys nyerte a szakaszt Vendrame és Plapp előtt. Sikerével a sárga tikóért folyó harcban is Nys állt az élre. – Mivel ez volt pályafutásom első WorldTour-sikere, így erre életem végéig emlékezni fogok – nyilatkozta a célba érkezést követően a boldog etapgyőztes. – Az előző nap csalódást keltő teljesítményt nyújtottam, így ezúttal az volt a terv, hogy próbáljak szökésbe kerülni. Ez sikerült, sőt lényegében én alakítottam ki a nap elmenését, amelybe elég erős versenyzők kerültek bele. Nagyon akartam ezt a ...

Femcafe.hu

Növekedés.hu

vasarnap.hu

10perc.hu

Jelentős torlódás az M3-son