Értesítések engedélyezése
Engedélyezi az értesítéseket a böngészőjében?

Elhunyt Bajomi Nagy György, a Pécsi Nemzeti Színház egykori művésze

A színművész hosszan tartó betegség után hunyt el 56 éves korában. A búcsúztatásáról később adnak hírt. „Megrendülten tudatjuk, hogy Bajomi Nagy György, társulatunk tagja, méltósággal és mindannyiunk számára példaadó lelkierővel viselt hosszú betegség után a mai napon elhunyt” – írta közösségi oldalán tegnap éjjel az Örkény István Színház. A Jászai Mari-díjas színművész 56 éves volt. Bajomi Nagy György 1966-ban született Szentesen, és 1992-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. 1992–1994 között a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház, 1994–2004 között a Pécsi Nemzeti Színház tagja volt. 2004–2009 között szabadúszó, többször játszott a Nemzeti Színházban. 2009–2020 között a szombathelyi Weöres Sándor Színház, majd 2020-tól az Örkény Színház színésze. Básti Lajos-, Gábor Miklós- és Jászai Mari-díjat is kapott. Több televíziós szerepben is láthattuk, egyebek mellett a Tűzvonalban, a Kisváros és a Munkaügyek című produkciók állandó szereplője is volt. Utoljára a Nyugati nyaral...

Femcafe.hu

novekedes.hu

atv.hu

naphire.hu

vasarnap.hu

10perc.hu

Marco Rossi 2030-ig marad

Médiapiac

Gondola