Megérte várni, mégis elkészül a Szemfényvesztők 3. része
2013-ban mutatták be az első részét, majd 2016-ban a folytatást. Úgy tűnt, hogy már nem lesz belőle semmi, azonban a stúdió még mindig lát fantáziát a harmadik részben.
- Hirdetés -