Ezúttal sem csúszott homokszem a gépezetbe – magabiztos szegedi siker a Tatabánya ellen
A Pick Szeged heti programjában két hazai bajnoki szerepel, ennek első felvonását játszották a Tatabánya ellen. Az Aalborg ellen volt pályán utoljára a szegedi csapat, ahhoz a kerethez képest egy változást eszközölt Kárpáti Krisztián, Sebastian Frimmel helyett Rea Barnabás kapott helyet. Nem éppen volt álomszerűnek nevezhető a hazaiak kezdése, a Tatabánya három találattal is ellépett a találkozó elején. Az első szegedi gólra csaknem négy percet kellett várni, Garciandia törte meg a jeget. Innentől nem volt megállás, beindult a szegedi henger. 7-6-ra már a kékek vezettek (a találkozón először) Szita találatával. Az előny egyből három gólra duzzadt, és ettől a pillanattól
- Hirdetés -