Értesítések engedélyezése
Engedélyezi az értesítéseket a böngészőjében?

Matolcsy megmondta, mikorra leszünk euróérettek

25 éves az Európai Központi Bank, amely az euró koordinálására és kezelésére jött létre 1998-ban. Ez alkalomból a Kossuth Rádió Felfedező című műsorában beszélgettek az euró eddigi pályafutásáról és értékeléséről Matolcsy György jegybankelnökkel. A jegybankelnök elmondta, hogy nagy rokonszenvvel figyeli Christine Lagarde, az Európai Központi Bank (EKB) jelenlegi elnökének munkásságát, mert nekünk, magyaroknak 2011-ben francia gazdasági és pénzügyminiszterként kiváló tanácsokat adott. Például azt, hogy nem szükségszerű az IMF jelenléte Magyarországon, a szoros kapcsolat lezárható, ezért így is jártunk el – tette hozzá. Majd kiemelte, az elmúlt 25 év tele volt meglepetésekkel, óriási gazdasági válságokkal. Az elején egy óriási ígéret volt az euró az európaiak részére, az amerikaiak részére pedig egy komoly kockázat. Ugyanis az amerikaiak joggal gondolhatták azt 1999-ben – az euró bevezetésekor –, hogy az euró kihívja maga ellen a dollárt, és a helyére kíván világvalutaként felkapaszko...

10perc.hu

vasarnap.hu

Növekedés.hu