Értesítések engedélyezése
Engedélyezi az értesítéseket a böngészőjében?

A teniszből vett hasonlattal: breakelt a PVSK a döntőben!

Kétségtelenül jó volt látni, hogy csordultig megtelt az NKA Aréna erre a meccsre (is). Több mint 1200 szurkoló foglalt helyet a lelátón, s ha lett volna még hely, bizony simán meg lehetett volna tölteni. Hiába, szeretik az emberek a kosárlabdát Pécsett! Hát még az olyan izgalmas meccseket, amilyen ez volt! A döntő harmadik mérkőzése ugyanis az utolsó pillanatig kemény és körömrágós csatát hozott. A rajt a vendégeknek sikerült jobban, akik a 3. percben már 12-2-re vezettek. Jött is a hazai időkérés, ami valamelyest rendezte a sorokat, de hamar kiderült, hogy az NKA Pécs nem ugyanolyan Kerpel-Fronius Gáspár nélkül – az irányító combja a második összecsapáson sérült meg. Ivica Mavrenski együttese nem tudta azt a tempót diktálni, ami a sajátja, ez pedig a PVSK-nak kedvezett, ráadásul pokoli rosszul is védekezett, amit pontosan jelez, hogy a 14. percben már 40 pontnál jártak Halász Ákosék! Mindenki sejtette, ha ez így megy tovább, nem lesz esélyük a győzelemre az akadémistáknak. A másodi...

Femcafe.hu

Növekedés.hu

vasarnap.hu

10perc.hu

Megjelent Azahriah új lemeze