Értesítések engedélyezése
Engedélyezi az értesítéseket a böngészőjében?

Hihetetlen: egyre olcsóbb minden a Sparban

Olcsóbbak lettek a pékáruk, a haltermékek és egyes húskészítmények is a SPAR-ban, a kedvezmény mértéke 5 és 40 százalék közötti – tudta meg az Index. Az egy hete több mint 300 termékkel indított promóció ezen a héten csaknem 70 további tétellel bővül. Csendesen, óvatosan, de talán kijelenthető, hogy túl van a csúcson az infláció, miután a januári 25,7 százalékos fogyasztói árindexnél 30 bázisponttal kedvezőbb, 25,4 százalékos adatot közölt a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Persze az utolsó téli hónapban regisztrált 43,3 százalékos élelmiszer-drágulás még most is riasztó, de 70 bázisponttal már itt is „beljebb” vagyunk, kereken 44 százalékról lassított ugyanis a drágulás üteme. Most még ugyanakkor sok vásárló tapasztalja azt, hogy a korábbi 5-6 ezer forintos napi élelmiszer-beszerzés nem ritkán átlépi a 10 ezres lélektani határt, a 15-20 ezer forintos nagybevásárlás pedig 30 ezernél is többe kerülhet. Nem túlzás, szinte közellenségekké váltak az áruházláncok. Az elmúlt hetekben ...

10perc.hu

vasarnap.hu

Növekedés.hu