Értesítések engedélyezése
Engedélyezi az értesítéseket a böngészőjében?

Boebeck, avagy Beck Zoli lánya a saját életéből merít íhletet dalaihoz

Zenei alapok, avagy a jéghegy csúcsa Boebeck gyerekként – mint oly sokan – nagy álmokat dédelgetett, és szinte mindenben ki akarta próbálni magát, legyen az a színészet vagy az orvosi szakma. Végül a zongora mellett kötött ki 7 évesen, azóta pedig folyamatosan fejleszti ezt a készségét. Mint sok más általános iskolás, 8 évesen már alapszinten beszélt angolul, így hamar elkezdett dalokat is írni A szüleim sosem erőltettek semmit, nem terelgettek szakmám irányába, a lényeg az volt, hogy szeressem azt, amit csinálok. Amikor zongorázni kezdtem, akkor apum számára már egyértelmű volt, hogy én is a zeneiparban fogok kikötniboebeck Az első közös dal Boebeck elmesélte, hogy az első közös munkájuk apjával egy színházi darab volt. A Pécsi Balett a Kis herceg című darabra készült, amihez Zolit kérték fel a zenei aláfestés megkomponálásához. Ehhez írt Beck Zoli egy főcímdalt Otthon vagyok bárhol címen, melyet az akkor 16 éves lányával együtt énekeltek. Alternatív stílus sajátos megközelítésben ...

Femcafe.hu

novekedes.hu

atv.hu

naphire.hu

vasarnap.hu

10perc.hu

Médiapiac

Gondola

Mikszáth Kálmán