Több mint ötszázan indulnak az Egri Maraton Challenge-en – útlezárásokra is készülni kell

Gyalogosan, futva és kerékpárral is teljesíthetik a résztvevők a szeptember 12-én megrendezett Egri Maraton Challenge távjait. A verseny miatt szombaton 8 és 14 óra között több belvárosi útszakaszt lezárnak. Összesen 520 nevezés érkezett a Maraton Challenge egri állomására – közölte Eger önkormányzata. A résztvevők szeptember 12-én, szombaton az Érsekkertből vágnak neki a 10, 30 vagy 60 kilométeres távoknak, amelyeket gyalogosan, futva vagy kerékpárral teljesíthetnek. A versenyzők az Egri várban érnek célba. Az első rajt 9.30-kor, a második 11.30-kor lesz. A mezőnyt felvezetéssel kísérik a Diófakút utca tetejéig, majd a lőtér mellett kezdődik a külterületi versenyszakasz. A kijelölt városi útvonal az Érsekkertből a Táncsics-sétányon, a Klapka György utcán, a Frank Tivadar utcán, a Szarvas téren, a Diófakút utcán és a Legányi Ferenc utcán keresztül vezet. A külterületi pálya teljesítése után a kerékpárosok az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Leányka utcai épületegyüttese mögött, a...