November 4-től eshet vissza a nappali hőmérséklet
A pénteki nap folyamán a legmagasabb hőmérséklet 11 és 17 C között alakul. A következő napokban is a reggelek hidegek lesznek, napközben pedig mérsékelten vagy teljesen felhős, de többnyire száraz…
- Hirdetés -
A pénteki nap folyamán a legmagasabb hőmérséklet 11 és 17 C között alakul. A következő napokban is a reggelek hidegek lesznek, napközben pedig mérsékelten vagy teljesen felhős, de többnyire száraz…
A sors színei című budapesti hangversenyen Verdi, Liszt és Muszorgszkij művei csendülnek fel Kanai Toshifumi vezényletével a Zeneakadémia Nagytermében. Az esten a fiatal zongoraművész, Magyar…
A KDNP frakciója partner a múlt feltárásában, azonban nem támogatja, hogy az ügynökaktákat éppen november 4-én hozzák nyilvánosságra – közölte Simicskó István, a párt vezérszónoka kedden, a…
Két héttel későbbre tolná az ügynökakták első körének nyilvánosságra hozatalát a Tisza. A párt módosító javaslata szerint a törvény hatálybalépésének eredetileg október 20-ra tervezett időpontja…
Vajon a te környezetedben is volt besúgó?
A Tisza-kormány nyári egyik első intézkedése volt az állambiztonsági iratok széles körű nyilvánosságának megteremtése, az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének minél teljesebb feltárása és…
Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára elindítja a Nyitottaktak.hu oldalt, amelyen keresztül négy dokumentumtípus lesz kutatható. A nemzetközi szinten is egyedülálló adatbázisban a hatos…
A módosítás indoklása szerint az iratok átvizsgálása és a közzététel előkészítése a vártnál több időt igényel.
Két héttel elhalasztaná az ügynökakták nyilvánosságáról szóló törvény hatályba lépését a Tisza Párt. Az erről szóló módosítást Melléthei-Barna Márton (Tisza) nyújtotta be az Országgyűlésnek, annak…
Melléthei-Barna Márton javasolja a módosítást, mert „az iratanyag előzetes átvizsgálása és a nyilvánosságra hozatal előkészítése a tervezettnél több időt vesz igénybe”.
Magyar Péter miniszterelnök visszautasította az ellenzéki kritikákat, és üdvözölte a karzaton vagy a teremben helyet foglaló Gulyás Virágot, akit közpénzből fizetett propagandistának nevezett…
A Triskell Interactive új stratégiai játéka egy olyan ókori világba kalauzol, ahol a város fejlődését egyszerre formálják a lakók igényei és az istenek elvárásai.
- Hirdetés -