A G7 felszólította a húszikat a szaúd-arábiai támadások azonnali leállítására
A G7-országok vezetői határozottan elítélték a jemeni húszik Szaúd-Arábia elleni támadásait, és felszólították a csoportot a katonai akciók azonnali beszüntetésére.
- Hirdetés -
A G7-országok vezetői határozottan elítélték a jemeni húszik Szaúd-Arábia elleni támadásait, és felszólították a csoportot a katonai akciók azonnali beszüntetésére.
Az Axios szerint Trump többször kérte Zelenszkijt az orosz olajfinomítók támadásának leállítására, amit a dízel világpiaci árával indokolt.
A washingtoni politikusok a nyári Kill Switch Act törvényjavaslat alapján ismét felvetették a legfejlettebb AI-modellek leállítását szolgáló vészfék bevezetését, miután az OpenAI bejelentette, hogy…
Ahogyan a Micron, úgy a Samsung is inkább HBM típusú memóriát gyártana, a hétköznapi eszközeinkben található DRAM-ot pedig rábízná másokra.
Parmy Olson, a Bloomberg Opinion publicistája szerint az AI-fejlesztés ütemezésének lassítása nem elegendő, ha a vezetők szuperintelligenciát tartanak fennállónak, és teljes leállítást sürget.
Hihetetlen veszteségnek tartja a Hungarikum program megszüntetését az egykori agrárminiszter.
Ukrajna kész leállítani az oroszországi energetikai létesítmények elleni támadásokat, ha Oroszország nem támadja az ukrán energetikai létesítményeket, a kritikus infrastruktúrát és az…
Súlyos tízmilliárdokba került az országnak a nyár folyamán a Paksi Atomerőmű teljesítményének visszavágása. A kieső áramot jóval drágábban, a szabadpiacról kellett pótolni, a számla végösszege pedig…
A paksi áram kiesése nem volt olcsó mulatság.
A korábbi infokommunikációs államtitkár a 2,3 milliárdos beszerzés felezése után nemcsak a tisztségét veszítette el, hanem két és fél évre a titkosszolgálat megfigyelése alá is került.
Autopro Weekend - A kattogás, zúgás vagy a továbbra is működő ventilátor könnyen keltheti azt az érzést, hogy valami nincs rendben az autóval a motor leállítása után. A legtöbb ilyen zaj azonban…
Vlagyimir Putyin sajtótitkára, Dmitrij Peszkov kijelentette, hogy az elnök elrendelte Kijev elleni légitámadások tilalmát szeptember 5-én éjféltől kezdve három napig. Szavait a TASS jelentette…
Magyar Péter a közösségi oldalán tett közzé egy rövid bejegyzést, amelyben azt írja: Kármán András pénzügyminiszter utasítására az imént felmentették a Mandinert kiadó cég, a Mandiner Novum Zrt…
A pénzügyminiszter utasítására felmentették a Mandiner nevű lapot kiadó cég vezérigazgatóját - közölte a miniszterelnök pénteken a Facebook-oldalán.
Manfred Weber támogatást ajánlott Magyar Péternek a Magyarországot sújtó napi egymillió eurós menekültügyi bírság rendezéséhez. Az Orbán-kormány idején kiszabott büntetés teljes összege az egyszeri…
Kubatov Gábor és az érintettek bocsánatkérését is elvárják a médiamunkások.
Jelenleg lehetetlen Oroszország Ukrajna elleni háborújának a leállítása, a harcok folytatódni fognak – jelentette ki pénteken Kirilo Budanov.
Az amerikai szankciók miatt
Irán az olajexport leállításával fenyeget az amerikai szankciók miatt Mészáros Richárd 2026. 08. 24., h - 09:14 Irán azzal fenyegetőzik, hogy leállítja teljes olajexportját a Perzsa-öbölből, ha az…
Egyetlen csepp olaj sem jutna ki, Washington azonban a valaha volt legsúlyosabb szankciókat jelenti be hétfőn.
Ha az Egyesült Államok folytatja a gazdasági háborút. Irán a teljes olajexport leállításával fenyegetőzik
Franciaország, Olaszország, Nagy-Britannia és Németország csütörtökön felszólította Izraelt, hogy hagyjon fel a ciszjordániai telepek bővítésével és haladéktalanul vonja vissza a több mint 1200 lakás…
Miután a Duna vízállás csökkenése miatt leállították a romániai cernavodai atomerőművet, megnőtt az országba irányuló orosz gázszállítás. Augusztusban növekedett az orosz gázszállítás a Turk…
Nem kell leállniuk azoknak a kiemelt lakásberuházásoknak, amelyek már rendelkeznek jogerős építési engedéllyel, így az ezekben lakást vásárlókat sem érinti közvetlenül a kormány mostani döntése. A…
Az MBH szerint már egy évvel korábban jelezte a változást a szervezetnek.
Az ukrán tranzitútvonal megszűnése után új kihívásokkal néz szembe Szlovákia gázellátása és a gázszállító rendszer fenntartása. Bár a háztartások és gyárak ellátása biztosított, a rendszer…
Fellélegezhetnek azok a lakásvásárlók, akik már jogerős építési engedéllyel rendelkező kiemelt lakásberuházásban kötöttek szerződést. A kormányzat legutóbbi szigorító határozata és a kiemelt…
Nem kell leállniuk azoknak a kiemelt lakásberuházásoknak, amelyek már rendelkeznek jogerős építési engedéllyel, így az ezekben lakást vásárlókat sem érinti közvetlenül a kormány mostani döntése. A…
Nem kell leállniuk azoknak a kiemelt lakásberuházásoknak, amelyek már rendelkeznek jogerős építési engedéllyel, így az ezekben lakást vásárlókat sem érinti közvetlenül a kormány mostani döntése. A…
Nem kell leállniuk azoknak a kiemelt lakásberuházásoknak, amelyek már rendelkeznek jogerős építési engedéllyel. Megússzák a leállítást az engedélyezett lakóparkok, fellélegezhetnek a vevőik
Ezzel pedig egyre inkább alakul a helyzet a Sony ellen, mert ezzel már nem csak a játékosok tiltakoznak a monopolhelyzet ellen. A Sony döntése, hogy megszünteti játékai fizikai lemezeinek gyártását…
Megkezdődött a cernavodai atomerőmű kettes blokkjának ellenőrzött leállítása csütörtökön a Duna vízszintjének folyamatos és jelentős csökkenése miatt - közölte az üzemeltető Nucleareletrica román…
A szakemberek a Duna vízállás-előrejelzései alapján döntenek majd az atomerőmű újraindításáról.
Megkezdődött a cernavodai atomerőmű kettes blokkjának ellenőrzött leállítása csütörtökön a Duna vízszintjének folyamatos és jelentős csökkenése miatt - közölte az üzemeltető Nucleareletrica román…
Románia megkezdte atomerőműve teljes leállítását Kulcsár Péter 2026. 08. 13., cs - 11:00 Megkezdődött a cernavodai atomerőmű kettes blokkjának ellenőrzött leállítása csütörtökön a Duna vízszintjének…
A Nuclearelectrica csütörtök reggel megkezdte a csernavodai atomerőmű 2-es reaktorának ellenőrzött leállítását – írja az Agerpres.
Tíz fideszes EP-képviselő az Európai Bizottságtól kér választ arra, összeegyeztethető-e az uniós joggal, hogy szünetel a közmédia televíziós, rádiós és online hírszolgáltatása. Deutsch Tamásék az EU…
A Duna vízszintje Cernavodánál 182 centiméterre csökkent.
A Sony saját digitális boltja is már felhívja a figyelmet arra, hogy alig másfél év múlva belépünk a digitális jövőbe… A PlayStation továbbra is apró lépéseket tesz a fizikai lemezek piacáról való…
-233 centiméteres vízállásnál azonnal el kell rendelni az atomerőmű leállítását, a következő napokban további apadás várható.
A műszaki igazgató ismertette, hogy mínusz 134 centiméteres dunai vízállásnál végrehajtják az atomerőmű teljes leállítását.
Mutatjuk, miről szólt a hétfő Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében.
A következő napokra vonatkozó vízügyi előrejelzések kissé optimistábbak lettek – közölte Magyar Péter miniszterelnök a Duna kritikusan alacsony vízállása, a paksi atomerőmű fokozatos leállítása és az…
Annyira alacsony a Duna, hogy a szerb szakaszon már felére kellett csökkenteni a szállítható árut, és a helyzet tovább romolhat.
Klímavészhelyzeti forgatókönyvet dolgoz ki a FŐKERT a rendkívüli vízkorlátozás miatt – közölte Dezsényi Péter, a BKM FŐKERT főigazgatója. A szakember arra figyelmeztetett, hogy az öntözés teljes…
A miniszter szerint egy tízmilliárd forintos beruházással, az új paksi szivattyútelep megépítésével ez a leállás és a most tízmilliárdos többletköltséget jelentő áramimport elkerülhető lett volna.
A Duna kritikus szintű vízszint-csökkenése miatt 2026. augusztus 2-án hajnalban megkezdték a Paksi Atomerőmű még működő negyedik blokkjának leállítását – közölte az MVM Paksi Atomerőmű Zrt…
Magyar Péter szombat reggel bejelentette, hogy negyedére csökkent a Paksi Atomerőmű termelése.
Tovább csökkent a Duna vízszintje, újabb leállítás Pakson – közölte a miniszterelnök szombat reggel a Facebook-oldalán. Magyar Péter azt írta, hogy a paksi atomerőmű jelenlegi termelése már csak 480…
Európában, és főleg a térségünkben áramellátási válságot okozhat, és az árak elszabadulásához vezethet az aszályos időjárás. Tudunk-e áramot venni, és mennyiért? Mi az a gördülő áramszünet? Hány…
- Hirdetés -