Furcsa eset Józsefvárosban: kerekesszékes férfi gurult egy autónak, zsarolás miatt is nyomoz a rendőrség
A rendőrség keresi a sofőrt, hogy tisztázzák az ügyet.
- Hirdetés -
A rendőrség keresi a sofőrt, hogy tisztázzák az ügyet.
A kanizsai kerekesszékes karatés, Molnár Csaba nemzetközi elismerést kapott.
Magyarázatot nem tudott adni tettére.
Borzalmas haláleset, szökésben lévő elítélt és egy kerekesszékes férfi holtteste az erdőben
A kerekesszékes férfi halála miatt elítélt egyik férfit évek óta körözik.
Évek óta szökésben az elkövető.
Járókelők siettek a súlyosan megsérült áldozat segítségére.
„Kilőtt, mint egy rakéta” – mondta az utas.
„Kilőtt, mint egy rakéta” – mondta az utas.
Egy másik buszsofőr szemtanúja volt Icu történtének, a fejét fogta miatta.
Botrányos módon, teljes gázzal, mintha csak egy Forma 1-es versenyen kellene rajtolnia, úgy húzott ki a megállóból egy 34-es busz, amikor a sofőr a tükörből észrevette, hogy egy kerekesszékes utas…
A kerekesszékesek számára már egy rövid útvonal megtétele is akadályokba ütközhet, ez pedig a hétköznapi élettől és fontos lehetőségektől is elvághatja őket. „Onnantól, hogy feljutott egy rámpán…
A lift meghibásodott, a segítség elmaradt
Vádat emeltek a sofőr ellen.
Az Egri Járási Ügyészség vádirata szerint a férfi a zebrán ütötte el a szabályosan, kerekesszékkel közlekedő személyt.
A kerekesszék az ütközés következtében az oldalára borult.
Teljesen új fejezet kezdődik a 19 éves Jázmin és súlyos izomsorvadásban szenvedő, kerekesszékes nővére, Bogdán Liliána életében – mindez a széles körű civil összefogásnak köszönhetően. A fiatal…
Emily Blunt afrikai csettintgetős nyelven beszél, és szarvasufók csalnak el gyerekeket mézeskalácsházakba. Megkésett kritika Steven Spielberg új filmjéről, A leleplezés napjáról.
A férfi ellen súlyosabban minősülő testi sértés miatt emelt vádat az ügyészség.
Vádat emeltek ellene.
Élettársát, egy mozgássérült, kerekesszékes asszonyt és idős ismerősét is többször kifosztotta.
- Hirdetés -