Így néz ki egy lapra szerelt bakonyi kilátó – fotókon, ahogy egy korszak véget ért ( képgaléria)
Élt 11 évet, mert a túrázók biztonsága az első. Megnézheted, hogyan bontották le a bakonyi kilátót.
- Hirdetés -
Élt 11 évet, mert a túrázók biztonsága az első. Megnézheted, hogyan bontották le a bakonyi kilátót.
Este keletkezett a bakonyi tűz, kazánház robbant be, a helyiek is segítettek a lángok eloltásában.
A nevezők száma meghaladta a 100 főt, minden korosztály képviselteti magát.
A berendezett buszmegállók szépségversenyébe most a dédi konyhájának otthonosságával neveztek be.
A mucsi ház helyreállítása még mindig nem fejeződött be, kéményük nincs, hideg miatt pedig félnek.
A résztvevőknek 22,6 kilométeres, 287 méter szintemelkedést tartalmazó távot kellett teljesíteniük.
Még az utolsó napokban is sokan vásároltak a bonyhádi zománcgyár boltjában.
Tamara tizedszer vett részt a Nemzeti Vágtán és megint döntőbe került, ahol négy hölgy versenyzett.
A helyiek számításai szerint közel tízmillió forintos kárt okozott.
Több régi ház hagyományos formáját felújításkor kívül megtartották, belül jön az igazi meglepetés.
A ház a Bakonyalján a paraszti világ bájos bútorzatát és a medence luxusát egyszerre nyújtja.
Bonyhádon továbbra is vita övezi az alpolgármesterek távozását.
Az elmúlt napokban több, mint 300 milliméter eső esett a thai fővárosban, rendkívüli árvizi helyzetet hirdettek a hatóságok. A vízelvezető rendszerek nem tudnak megbirkózni a csapadékmennyiséggel, 80…
Hat helyszínen újultak meg a közösségi terek Faddon és Domboriban.
Mindent összeszedtünk, amit a szekszárdi börtön bezárásáról és a tervekről eddig tudni lehet.
A helyiek közül többen tudni vélik, hogy mi okozhatta a szekszárdi lakástüzet.
Háromnegyed órán át vezetett a ZTE, de pont nélkül maradt.
Kincsek, kézműves portékák, időtálló régiségek. Szeptember 20-án, vasárnap Régiségvásárt rendeztek a Tarcsay utcai piactéren reggel 7 és 14 óra között.
Sima győzelmet aratott utolsó felkészülési meccsén a Falco KC kosárcsapata Ausztriában - képek.
Regényes a története a bakonyi cipész lányának, ma is rácsodálkozunk az övéhez hasonló karrierre.
Csütörtök délután a Szeretet Lángja programjával megkezdődött a Szekszárdi Szüreti Napok.
A közlekedésbiztonság kérdései kerültek középpontba a Biztonság Hetéhez kapcsolódó programon.
A mintegy harminc induló idén a húszemeletes épület 18 emeletét teljesítette, bevetési védőruhában.
Négy ponton javítják a gyalogosok és kerékpárosok közlekedésének biztonságát Szekszárdon.
Emlékezetes medencék, legendás csúszdák és a helyi összefogás évtizedei.
Kilátás eladó és több vállalkozási lehetőség, s előny lehet, ha befejezheted a csaknem kész házat.
Ünnepi beszédekkel, múltidézéssel és egy adrenalin löketet adó motoros show-val ünnepeltek.
Megint a Szász Százalék marhapörköltje vitte a prímet a závodi falunapon.
Komlóról és Kozármislenyből is érkeztek lovasok az idei izményi szüreti napra.
Közösségi ásatás során tárták fel a rejtélyes aknát, de még nem tudni, mi lehetett a szerepe.
A Széchenyi István Egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Kara ünnepi tanévnyitóján jártunk.
A 4. fordulóval folytatódott a megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság - gólok, mérkőzések.
A zalaegerszegiek egyik debütáló játékosa döntette el az összecsapást.
A győriek az utolsó pillanatokban tizenegyesből szerezték meg a győztes gólt.
Megnyílt Dedinszky Márta jubileumi tárlata Sopronban.
A 248. Fradi–Újpest derbi előtt órákkal nagy volt már a tömeg az Üllői úton. A Fradi-szurkolók optimistán várták a meccset. Családok, baráti társaságok választották maguknak a programot.
Állami támogatással megszépült a jobaházi óvoda. Modern és korszerű környezet várja a gyerekeket.
Nem gyártják tovább a híres magyar márka lábasait, fazekait, amikhez rengeteg emlékünk kötődik.
Az őszi ízeket állítja középpontba a háromnapos győri fesztivá
Orvostechnikai, gyógyászati eszközök, gyermek járássegítők, ágyneműk, bútorok is érkeztek.
Az új tó a Cuha-patak és a 82-es főút, nagyáruházak, buszpályaudvar, vasútállomás közelében lesz.
A jubileumokat korábban is nagyszabású ünnepséggel tette emlékezetessé a győri Árkád vezetése.
Elkezdődött a Győri Balett és a Győri Nemzeti Színház koprodukciójára a Diótörőre a gyermek-szereplőválogatás.
Az üllő mellett szép rendben sorakoznak a szerszámok a régi kovácsműhelyben, szélmalmok közelében.
Az eseményen dr. Sárosi József országgyűlési képviselő, Berlinger Attila polgármester és dr. habil. Koltai Zoltán a PTE KPVK ügyvivő dékán köszöntötte a hallgatókat
A 3. fordulóval folytatódott a megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokság - komoly bravúr Sparitól!
Hagyományőrző felvonulással, néptánccal és hajnalig tartó mulatsággal ünnepeltek.
Bálizs Zsuzsa fotóit hoztuk el.
A 3. forduló mérkőzéseivel folytatódott a megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság - gólok, mérkőzések, képek.
Este kilenc óráig nyitva tartott a piac, a vevők és az árusok zenei aláfestéssel üzleteltek.
- Hirdetés -