Negyven embert elzárkózásra szólítottak fel Debrecenben
Szeméttároló füstölt a Csapó utcán.
- Hirdetés -
Szeméttároló füstölt a Csapó utcán.
George Russell a 19. helyről rajtolva tíz pozíciót javított a szingapúri utcai pályán, a Mercedes azonban még ennél is jobb eredményt remélt. Wolff elárulta, mi akadályozta Russell felzárkózását…
A Ferrari csapatvezetője, Frederic Vasseur elégedetten értékelte a csapat Bahreini Nagydíjon teljesített versenyét. A rajt előtti gumiválasztással a csapat sokat veszített, de Lewis Hamilton és…
Kimi Antonelli az első körben még a 17. helyen haladt, végül azonban ötödikként ért célba az Azeri Nagydíjon. Néhány héttel ezelőtt a mezőny végéről rajtolva nyerni tudott Monzában, Bakuban azonban…
Közel háromperces kosárcsenddel kezdett, így korán tetemes hátrányba került az NKA Universitas Pécs a bajnoki nyitányon.
Kimi Antonelli csak a 16. helyről kezdheti meg az Azeri Nagydíjat, miután az időmérő első szakaszában falnak ütközött. Az olasz pilóta hazai versenyén, Monzában a mezőny végéről küzdötte fel magát…
George Russell szerint Kimi Antonellit a bakui időmérőn elkövetett ritka hibája ellenére sem lehet leírni: a Mercedes brit pilótája újabb látványos felzárkózást vár csapattársától az Azeri Nagydíjon…
Az euró magyarországi bevezetése uniós kötelezettség, a kérdés a megfelelő időzítés és a felkészülés minősége. A Magyar Közgazdasági Társaság panelbeszélgetésén a szakértők egyetértettek abban, hogy…
Első pillantásra úgy tűnhet, hogy több hátrányos helyzetű térség jelentős összegeket kapott. A számok mélyebb elemzése azonban rácáfol erre az összképre.
Jorge Martíné lett az osztrák sprint, miután keményen összecsapott Marc Márquezzel, és Pedro Acosta az élről dobta el. Az utolsó európai sprintet rendezték az ausztriai Red Bull Ringen a MotoGP…
Bár tízéves távlatban továbbra is jelentős az előrelépés, a legfrissebb Eurostat-adatok szerint 2025-ben csökkent a felnőttkori tanulásban részt vevő 25–64 éves magyarok aránya. Az uniós átlag…
Magyarország jelenlegi növekedési modelljével már nem tudja folytatni a gazdasági felzárkózást: a beszállítói státusz, illetve a költség- és béroldali versenyelőny helyett a termelékenység és a…
A 64. Közgazdász-vándorgyűlésen a szakértők hangsúlyozták, hogy az euróövezeti csatlakozás támogathatja a gazdasági felzárkózást és növelheti a biztonságot.
Az elemzés szerint a 2004-es csatlakozás tíz év alatt több mint 30 százalékkal emelhette az egy főre jutó GDP-t, három nagyjából egyenlő súlyú forrásból.
A módosított 2026-os költségvetés számaiból egyelőre nem igazolható az ágazat ígért felzárkóztatásának megkezdése, írja a Népszava.
Fernando Alonso szerint Kimi Antonelli akár a harmadik helyig is felzárkózhat az Olasz Nagydíjon, a Ferrari javuló motorteljesítménye miatt azonban a Mercedes versenyzője a pénteki edzések után már…
Andrea Kimi Antonelli az új erőforrás beszerelése miatt az utolsó helyről rajtol az Olasz Nagydíjon, ezért pénteken elsősorban hosszú etapokkal és adatgyűjtéssel készült a vasárnapi felzárkózásra…
A McLaren két győzelemmel tért vissza a bajnoki küzdelembe, Toto Wolff pedig tisztában van azzal, hogy Lando Norris akár Max Verstappen 2025-ös felzárkózásához hasonló hajrát is bemutathat. Wolff…
A globális értékláncokban a legnagyobb hozzáadott érték a fejlesztésnél és az értékesítésnél keletkezik, míg a gyártásnál a legkisebb – ezt írja le a gazdaságtanból ismert „mosolygörbe”. Így a…
Az Európai Unió tagállamainak folyó áras, euróban kifejezett gazdasági teljesítménye és súlya a politikai befolyáson túl a szavazati súlyokra is hatással van, miközben az EU globális pozíciója…
A GKI Gazdaságkutató Zrt. legújabb elemzése a magyar gazdaság elmúlt 15 évének növekedési pályáját vizsgálja régiós összevetésben, és megmutatja, miért nem folytatható tovább az eddigi modell…
A BYD és az egyetem miatt a kínai jelenlét már a szegedi hétköznapok része, a legtöbb félreértés mögött mégsem feltétlenül kulturális különbségek vagy tudatos elzárkózás áll.
- Hirdetés -