Megfékezték a tüzet Bugacnál, mintegy négy hektáron pusztítottak a lángok
Több település tűzoltói oltották a lángokat.
- Hirdetés -
Több település tűzoltói oltották a lángokat.
Küzdenek a tűzoltók az erős szélben gyorsan terjedő lángokkal
A közelmúltban a Kiskunsági Nemzeti Park munkatársa hamvas rétihéját figyelt meg Bugacon.
A Népszava beszámolója szerint Bugacon a Kurultájon a büféárak a Balatont idézték, miközben a zászlók és szimbólumok a türk eredet kutatásához kapcsolódtak. A lap a rendezvényt a keleti…
A szervezők szerint minden eddiginél többen érkeztek a Magyar Törzsi Gyűlésre.
Idén is részt vett a Felföldi Dalia Iskola csapata Kopecsni Gábor vezetésével a Kurultaj – Magyar Törzsi Gyűlésen a bugaci pusztán, ahol három napon keresztül aktívan képviselte hagyományait…
Az erdészeti iskola diákja úgy érkezett a Kurultájra, mint egy érdeklődő, de celeb lett belőle.
Majd 1100 év után is egy úton járunk a hun-türk tudatú népekkel – hangzott el a Kurultáj – Magyar Törzsi Gyűlés seregszemléit követően. A Kárpát-medence legnagyobb hagyományőrző eseményére a perzselő…
Összeszedtük Bács-Kiskun kiemelkedő híreit.
Tízezrek voltak kíváncsiak a Bugacon megrendezett Kurultáj – Magyar Törzsi Gyűlésre.
Összeszedtük Bács-Kiskun kiemelkedő híreit.
Rengeteg látogató érkezett pénteken a bugaci Kurultajra.
Augusztus 14. és 16. között ismét megtelik hagyományőrzőkkel a bugaci puszta.
Több mint ötven ingyenes programmal várja a látogatókat augusztus 14. és 16. között a Kurultaj – Magyar Törzsi Gyűlés Bugacon. A Több mint kétezer harcos és húsz nemzet érkezik Bugacra – jön a…
Mozdonyos vonat jelent meg a hajtányok mellett
Augusztusban ismét érdemes lesz az éjszakai égbolt felé tekinteni.
Minden eddiginél gazdagabb programmal érkezik a Kurultaj.
Új közösségi térrel gazdagodott a település.
Kurultaj: Látványos időutazás Bugacon
Kurultaj: Látványos időutazás Bugacon
Bugac pusztai világában megelevenedik a végtelen rónaság.
A rendezvény valamennyi programja ingyenesen látogatható.
Augusztus közepén ismét Bugac ad otthont a Kárpát-medence legnagyobb hagyományőrző rendezvényének, a Kurultaj – Magyar Törzsi Gyűlésnek.
Augusztus közepén ismét benépesül Bugac: a Kurultáj - Magyar Törzsi Gyűlésen gazdag kulturális programok, harci bemutatók és kiállítások várják az érdeklődőket.
A nemzeti parkos szakemberek helyismeretükkel segítik a tűzoltók munkáját.
Több település tűzoltóit riasztották.
Több tűzoltóegység is dolgozott az oltáson.
Összeszedtük Bács-Kiskun kiemelkedő híreit.
2012-ben 1100 hektáron pusztított tűz a Kiskunsági Nemzeti Park területén.
A közvetlen veszélyt elhárították, de parázslik a talaj, és a szél miatt bármikor újra kiüthet a tűz.
A Bugaci Nagyerdő és a Boróka tanösvény látogatása tilos.
Több körülmény is nehezíti az oltási munkálatokat.
Puttonyfecskendővel és kéziszerszámokkal oltják a lángokat.
Több település tűzoltóit riasztották.
- Hirdetés -