Kisétáltunk a térre. Ő az autó felé indult, én pedig jobbra, a Nagytemplom irányába. Egyfolytában beszélt, még akkor is, amikor már eltávolodott tőlem, mintha megfertőzte volna valamiféle kényszeresség apánk monológja, illetve a krákogó öreggel folytatott beszélgetés során. Azt viszont, és ez meglepő volt, nem kérdezte meg, mit csinálok addig, amíg ő odavan, csak annyit mondott végül, hogy fölhív majd, ha visszaért. Igaz, tisztában volt vele, milyen jól ismerem a várost, nem kellett volna azon stresszelnem, aggódik-e. Azt gondolhatta, sétálok egyet a friss levegőn, kifújom magam, hiszen – talán ha kétszer fél órányi megszakítással – több mint két hetet a lakásban töltöttem bezárva, és amúgy sem tarthat sokáig Farkasmályra, és vissza, az út.A templom melletti kerttel szemben álltam meg, onnan figyeltem fölfelé, mialatt a bátyám kifarolt a kocsival. Madarak köröztek a két torony körül, a nap fénye már csak egy vékonyka, lilás-vöröses csíkként terült el a nyugati horizonton. A tér üres...