A nyár végén Orbán Viktor Horvátországban pihen, egy "kis vitorláson"
Orbán Viktor az esztergomi MCC Feszten augusztus elején elmondta: minden évben Horvátországban tölti a szabadságát, ahol vitorlázással kapcsolódik ki. „Az én koromban az ember már nem változtat a szokásain, tehát én minden nyáron elmegyek Horvátországba […], ott fölülök a kis vitorlásra, és viszontlátásra, majd találkozunk két hét múlva. Ez az utolsó lehetőség minden nyáron a számomra, hogy összeszedjem magam” – fogalmazott. A csütörtöki kormányülést követően a miniszterelnök valóban elutazott nyaralni. Olvasónk Brač szigetén, Milna kikötőjében látta őt, ami önmagában nem keltett különösebb figyelmet. Péntek délután azonban Magyar Péter olyan fotókat tett közzé, amelyeken Orbán egy jacht fedélzetén pihen. A bejegyzésben Magyar a miniszterelnököt bírálta, arra utalva, hogy miközben sokan nehéz körülmények között élnek Magyarországon, Orbán luxusutakon vesz részt, és élesen kritizálta a kormányfőt.
- Hirdetés -