Pazar tempó és előzések után drámai véget ért Molnár Martin skóciai hétvégéje
A skóciai Knockhillben, a tíz fordulóból álló szezon hetedik állomásával folytatódott a brit Forma–4-es bajnokság. Molnár Martin az összetett második helyéről várhatta a hétvégét, amelyet remekül kezdett, hiszen a pénteki első szabadedzésen az első, a második szabadedzésen pedig a második helyen zárt. A folytatásra azonban megnehezítette a Virtuosi Racing pilótájának dolgát, hogy a szombaton rendezett időmérő edzés kaotikusan alakult a számára: két körét is törölték, a hajrában pedig megforogtak előtte, ami miatt extra látogatást kellett beiktatnia a szerelőinél. Martin így végül az 5. időeredményt érte el, innen várhatta tehát a rajtot a 3. versenyen, míg a második legjobb köridők rangsorában 7. lett, az előző hétvégéről áthozott három rajthelyes büntetése miatt az első futamot azonban csak a 10. helyről kezdhette. Jó rajt után a magyar versenyző végül öt pozíciót (egyet az egyik riválisa utólagos büntetésével) javítva az 5. helyen végzett, amivel 10 pontot szerzett. A vasárnapi fo...
- Hirdetés -