Több ezer új munkahelyet és több ezer milliárd forint befektetést hozhat Baranyának az új gazdaságfejlesztési program
Sajtó-háttérbeszélgetést szervezett a Pécsi Tudományegyetemet fenntartó alapítvány a kedden elindított, átfogó fejlesztési program, az UniNext kapcsán. A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara épületében megszervezett szerdai esemény az aktuális helyzet értékelésével kezdődött. Elhangzott: a program elsődleges célja a térség leszakadásának megállítása. A Dél-Dunántúl jelenleg 8,1 százalékos munkanélküliséggel az ország legrosszabbul teljesítő régiója. Pécs lakossága az elmúlt három évtizedben több mint 30 ezer fővel csökkent. A Pécsi Tudományegyetemen évente végző 4 ezer hallgatónak pedig több mint fele hagyja el a régiót megfelelő jövőkép hiányában. Egy kutatás szerint a megkérdezettek 93 százaléka egyetért, hogy a leszakadást meg kell állítani „Innen kell nyerni” – így szólt Dr. Síkfői Tamás, a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara elnöke prezentációjának címe. Az elnök előadásában aláhúzta: a vállalkozásoktól beérkezett javaslatok alapján kiemelt igénye a helyi cégeknek a gy...
- Hirdetés -