Értesítések engedélyezése
Engedélyezi az értesítéseket a böngészőjében?

Trencsényi László: jelenleg kádercsere zajlik az iskolák élén

Több iskolában is kinevezett intézményvezető nélkül indul a tanév szeptemberben, mivel a Belügyminisztérium a nyári szünet elején indoklás nélkül utasította vissza olyan igazgatók pályázatát, akiket a tantestületek, a szülők és a diákok is támogattak, és nem neveztek ki helyettük mást. A Magyar Pedagógiai Társaság elnöke viszont úgy látja, már az intézményvezető megnevezés is fontos különbséget jelez, degradálja az iskola vezetőjét, aki már nem igazgató, hanem intézményvezető. Azt fejezi ki, hogy ez a személy a tankerület beosztottja, nem igazgat, hanem azt csinálja, amit mondanak neki – véli Trencsényi László. Emellett szerinte kádercsere is folyik, az új politikai kurzusnak megvannak a maga jelöltjei az intézményvezető posztra, akiket – mivel azért már nem kevés az intézményvezetői fizetés – meg kell jutalmazni egy ilyen, tulajdonképpen felelősség nélküli munkával.

Femcafe.hu

Növekedés.hu

Éves csúcson az euró

Tovább fokozódik a kánikula

vasarnap.hu

10perc.hu