Értesítések engedélyezése
Engedélyezi az értesítéseket a böngészőjében?

Mostantól automatikusan javítja a bugokat a commit-okban a GitHub Copilot-ja

A GitHub a héten bejelentette, hogy széles körben is elérhetővé tette Copilot szolgáltatása azon új fejlesztését, ami már lényegében a kódtárba feltöltés közben képes automatikusan észrevenni, sőt, kijavítani is a tipikus programozási hibákat. A mesterséges intelligencián alapuló Autofix-nek hála a repo-kba már eleve bele sem kerülhetnek hibás kódok, így nem utólag kell azok javítására időt fecserélni. A GitHub az újítást eredetileg még tavasszal jelentette be, de az akkor csak zárt körben volt elérhető tesztelők egy kis csoportja számára. Mostantól azonban a Codefix-et már minden Copilot-előfizető tudja használni, és a Microsoft szerint ezzel rengeteg időt tud megspórolni. A cég ugyanis azt állítja, hogy a tesztüzem alatt gyűjtött adatok szerint az automatikus észlelésnek, illetve az MI által legenerált javítási javaslatoknak köszönhetően átlag 3x gyorsabban sikerül a hibákat javítani, mint ha azokat utólag kellene korrigálni.

Femcafe.hu

Növekedés.hu

vasarnap.hu

10perc.hu