Értesítések engedélyezése
Engedélyezi az értesítéseket a böngészőjében?

Csalódást keltő antré

Kételyekkel telve ugyan, mégis rokonszenvvel figyeltem a Nemzeti Együttműködés Rendszerének belső köreiből dezertált népvezér fellépését, valamint időközben párttá alakult mozgalmának példátlanul gyors megerősödését. Az európai parlamenti választásokat követően azonban nem sok időnek kellett eltelnie az első csalódásig. Az EP néppárti frakciójába bekerült Tisza Párt képviselői ugyanis, elképesztve a hazai demokratákat, kinyilvánították ellenérzéseiket a megtámadott Ukrajna honvédő harcának uniós támogatásával kapcsolatosan. Ezt pedig megtetézték azzal, hogy a Magyarországot autokráciává züllesztő, végtelenül korrupt Orbán-rezsimet sújtó pénzügyi szankciók ellen is szót emeltek.Természetesen szét kell választani a szóban forgó két ügyet. Magyar Péternek valószínűleg igaza van, amikor attól fél, hogy Rogán Antal ügyeletes propagandistái „háborúpártinak” bélyegzik, és Márki-Zay Péteréhez hasonlóan amortizálják az ő támogatottságát is. Hiszen hazánk lakosságában a nyomasztó médiafölény ...

Femcafe.hu

Növekedés.hu

Tovább terjeszkedik a Gránit Bank

vasarnap.hu

10perc.hu