Értesítések engedélyezése
Engedélyezi az értesítéseket a böngészőjében?

Újabb, társadalmilag igazságtalan lépésre készül a kormány

„Ez klasszikus választási intézkedés Orbántól, ami egyértelműen igazságtalan elképzelést takar.” Így reagált Katona Tamás a Tusványoson bedobott újabb választási osztogatási tervre, miszerint jövőre megdupláznák a családi adókedvezményeket. A Központi Statisztikai Hivatal korábbi elnöke szerint első lépésben a családi pótlékot kellene megemelni, majd a lakhatást – és nem a lakóingatlan tulajdonlását – elősegíteni. Habár nem tudni, pontosan mit akarnak és hogyan, de annyi azért becsülhető, hogy a költségvetési hatása elérheti akár az 500-600 milliárd forintot – latolgatott. Ami pedig a magyarlakta területeken élők számára belebegtetett, a hazaiaknak adott családi kedvezményekhez hasonló juttatásokat illeti, erről még kevesebbet tudni, de lehet, a már meglévők mellett újabbakat is be akarnak vezetni a számukra, bizonyos feltételekkel, „mondjuk azzal, hogy Orbánra és a Fideszre szavaznak” – jegyezte meg.

Femcafe.hu

Növekedés.hu

Holnap visszatér a kánikula

Kiürült Párizs az olimpiára

vasarnap.hu

10perc.hu