Értesítések engedélyezése
Engedélyezi az értesítéseket a böngészőjében?

A cselgáncsozó Tóth Krisztián egy vereséggel búcsúzott

A 90 kilogrammos Tóth Krisztián első mérkőzésén kikapott és kiesett szerdán a párizsi olimpia cselgáncstornáján. Az MTK klasszisa – aki bronzérmet nyert a tokiói játékokon – a 32 között a román Alex Crettel találkozott, akit legyőzött eddigi egyetlen összecsapásukon, a tavalyi Európa-bajnokságon. A nemzetközi eredményeket tekintve az ellenfél egy Eb-bronznál tartott, míg a 30 éves magyar vb-ken kétszer, Eb-ken pedig már ötször állhatott dobogóra. Második csatájukra a Mars-mező Arénában került sor, ahol Cret kezdett jobban, kétszer is földharcra kényszertette Tóthot, akit egy perc után meg is intettek. A magyar dzsúdós egy remek válldobást indított, de nem tudta továbbvinni az akciót, […] A A cselgáncsozó Tóth Krisztián egy vereséggel búcsúzott nevű cikk a Körös Hírcentrumon jelent meg.

Femcafe.hu

Növekedés.hu

Kiürült Párizs az olimpiára

vasarnap.hu

10perc.hu